2014. augusztus 16., szombat

Pokoli szökevény - részlet

"(...)
 Álmodtam, megint, pedig pár napig sikerült megúsznom, ám ez most más volt, mint az eddigiek. Egy ideje már nem álmodtam Shavannáról. Addig a pillanatig, amíg meg nem tudtam, hogy Gabriel megmentette a húgom lelkét, és egy másik életben hozta vissza, nem hittem volna, hogy láthatom még őt hintán ülve, önfeledten kacagni.
Most Julie volt, egy kicsit más, mégis ugyanaz a kislány, akinek a kezét fogtam a kórházi ágy mellett ülve. Hosszú, fekete haja hullámokban omlott a vállára, nem hullott ki a fele a kemoterápiától, az arca egészséges, eleven színű volt, a szeme csillogott, nem ült benne a halálra várók lemondása.  
Egy másik lánnyal ültek a játszótéri hintában, de nem hajtották, csak lógázták a lábukat, a láncba kapaszkodtak, és beszélgettek. Nem értettem, mit mondanak, de nem is számított, csak az, hogy mosolyogni láttam. Csakis a mosolya számított.
Hirtelen egy férfi rohant át a lassan szürkületbe borult játszótéren, a talpa alatt recsegtek a kavicsok. A hinta mellett fékezett le, és erélyesen Julie-ra kiáltott:
 - Megmondtam, hogy sötétedésre gyere haza!
Julie arcára először döbbenet, majd szégyen, és végül harag ült ki. A másik lány csak megszeppenve pislogott.
 - Még nincs sötét, apa – felelte, és ez a hang olyan felnőttes, olyan kemény volt, hogy belesajdult a szívem.
 - Nem vagyok kíváncsi a kifogásokra! – ingerülten az utcai lámpákra mutatott. – Arról volt szó, hogy mire felkapcsolják a lámpákat, te hazaérsz!
 - De apa…! 
- Semmi de, Julia – felelte könyörtelenül. – Köszönj el Katie-től, és indulás.
Láttam Julie szemében a tehetetlenség könnyeit, elege volt az apja ostoba szabályaiból, elege volt abból, hogy minden osztálytársa, minden barátja dilinyósnak tartja az apját, és kibeszélik a háta mögött. Ő szerette, de már nagyon unta az állandó készenlétet. De nem tehetett semmit. Tudta, miért kell ezt az életet élnie, de legszívesebben tett volna az egészre. Ő csak olyan akart lenni, mint minden korabeli. A másik lányhoz fordult.
 - Holnap? – kérdezte bizonytalanul, mire Katie egy pillanatra beharapta a száját, lesütötte a szemét, és a kavicsot rugdosta a lába előtt.
 - Holnap sajnos nem érek rá.
Julie összeszorította a száját, néhány pillanatig csak maga elé meredt, és próbálta lenyelni a védekezést: nem tehet róla, az apja kényszeríti erre, ne tegye ezt Katie, ne fordítson neki hátat ő is.
 - Rendben – mondta végül. Sarkon fordult, elcsörtetett az apja mellett.
Láttam, hogy Greg arca megvonaglik, ahogy a lánya után indul, öles léptekkel próbálja beérni. Nem akarta ezt tenni vele, nem akarta megfosztani a barátaitól, nem akarta, hogy kívülállónak érezze magát, de ez szükséges rossz volt, olyasmi, amit el kellett viselni. Óvintézkedés. Csak néztem, ahogy utoléri, majd karon ragadja Juliet, de a kislány kitépi magát a keze közül, és azt kiáltja, az apja tönkre teszi az életét.
A fájdalom Greg szemébe volt írva. Sokkal nyúzottabbnak és kétségbeesettebbnek tűnt, mint mikor legutóbb láttam, sokat fogyott, és mintha éveket öregedett volna pár hónap alatt. Az állandó készenlét felőrli az embert, én már csak tudom. Nagyon megsajnáltam, bármit megadtam volna, hogy láthassam őket, hogy segíthessek nekik.
 Csak álmodsz!
 - Julie, várj meg! – kiáltott a lánya után. A sötétség szinte észrevétlenül kúszott a házak közé, néhány perce még épp csak szürkült az ég alja, most azonban már csak az utcai lámpák fénye adott némi világosságot. Éreztem Greg félelmét, mintha csak a sajátom lett volna. - Julie, állj meg!
De nem állt, láttam, ahogy alacsony, törékeny alakja belevész az éjszakába. Greg már futott, de akármennyire is igyekezett, Julie eltűnt a szeme elől. Aztán hirtelen sikoly hasított a levegőbe, éles, fájdalmas, és Greg megdermedt. Én nem kaptam levegőt.
Csak álmodsz! De a rettegés összeszorította a gyomrom.
- Julie! – Greg a sötétségbe vetette magát. A lámpák fényei hirtelen nem voltak sehol, az éjszaka áthatolhatatlanul bekebelezett mindent, már a csillagokat sem lehetett látni. – Julie, merre vagy!
 - Apa! – a kiáltás zokogásba fúlt. A sötétség megmozdult, folyékony kecsességgel, amit éppen csak a perifériád peremén érzékelsz. Elöntött a hideg. Nyomkövetők.
Csak álmodsz! Ez csak egy álom, csak egy álom!
Egyszerre láttam mindent és semmit. Láttam, ahogy a mozgékony sötétség a föld felé veti magát, láttam, ahogy magával sodor valakit, és hallottam Greg fájdalmas kiáltását. Julie nem volt sehol, de hangja mintha mindenfelől érkezett volna.
 - Segíts! Apa, segíts! Kérlek… Lili!
Verejtékben úszva ébredtem, és egy pillanatig nem tudtam hová tenni a bágyadt, reggeli napfényt, ami beszűrődött a függöny résein. Ziháló mellkasomra szorítottam a kezem, mintha ezzel megakadályozhatnám, hogy a szívem kiszakadjon a bordáim mögül. Felültem, és a tenyerembe temettem az arcom, éreztem rajta a friss könnyek nedvességét.
Még sosem volt ilyen rossz. Álmodtam róla, hogy elkapják őket, de csak homályosan emlékeztem, leginkább érzésekre, egy-egy villanásra… Most minden fájdalmasan éles volt.
„- Kérlek… Lili!”
Csak Shavanna hívott Lilinek. Megráztam a fejem, és ledobtam magamról a takarót. Csak egy álom volt. Csak álmodtam, Julie és Greg biztonságban vannak, Gabe megesküdött, hogy soha nem találják meg őket, hinnem kellett benne, hogy betartotta az ígéretét.
(...)"

2014. augusztus 13., szerda

Moira a Főnixnél!

Bizony, a Moirának hivatalosan is lett kiadója! A Főnix Könyvműhely úgy ítélte meg, hogy érdemes foglalkozni a dologgal, és bár az idei tervezetbe már nem fért bele, a jövőévi Könyvfesztiválra már könyv formában is kezünkbe foghatjuk :) 
Nagyon várom, és nagyon kíváncsi leszek, hogy fog nektek tetszeni :)


Addig viszont, mivel már kérdeztétek, miről is szól a Moira, a fent található menüsorban, a Moira fül alatt felkerült egy - egyelőre csak általam megírt - fülszöveg, most pedig írok nektek kicsit a mitológiáról, hogy tudjátok, nagyjából mire számíthattok :)

"Évezredeken át folyt a háború a druidák, és a másik kelta nép, a vatisok között. Az erőviszonyok kiegyenlítettek voltak, és a végeláthatatlan csatározások közepette mindkét nép istenek és istennők segítségét kérte.
A druida papnő, Callatin, Rhiannont, a feketerigót hívta segítségül. Erre válaszul a vatisok egyik harcosa, Cú Chulainn egyesével idézte meg a három varjút. A varjú a halál és a háború hármas istennőjének, az ír Badb-nak az állata, Morrighan, Nemhain és Macha istennők összefoglaló neveA. Ez a három istennő félelmet és bátorságot egyaránt gerjeszthetett a küzdő felekben, így befolyásolva a csata kimenetelét.

Nemhain a harci téboly istennője emberi testbe száműzve nem bizonyult elegendőnek, hogy a vatisokat segítse, ekkor Chulainn Machat, a háború istennőjét hívta segítségül, majd miután még ez is kevésnek bizonyult, felébresztette a Morrighant, magát a halált. Az istennők segítségével rövid időre sikerült saját oldalukra billenteni a háború mérlegét, de a csaták meglehetősen rabszódikus sikerekkel zárultak.
Mivel az istennők emberi testben lehettek csak a vatisok segítségére, megölhetővé, de nem elpusztíthatóvá váltak. Ha az istennő emberi testét megölik, a vatisok hosszú időre elveszítik a lehetőségét annak, hogy újra emberi testbe kényszerítsék őket.
A Morrighan szellemét egyedül Chulainn szólíthatja magához, és zárhatja emberi testbe. Időről-időre, mikor a harcos megfelelő nőt talál, testébe idézi a Morrighant, aki innentől kezdve kénytelen engedelmeskedni neki. A nő ezután egyre több mindenre emlékszik elfeledett életeiből, ellensége vérének szagát érezvén előtör belőle a halálos istennő, és senki sem állhat az útjába, amíg meg nem öli áldozatát. Ám a varázslat egy idő után már olyan mélyen ivódik a Morrighan vérébe, hogy a nő szép lassan elveszíti önmagát, és már nem marad belőle más, csak a vérre szomjas démon, akit egyedül a vatis harcos parancsai képesek féken tartani.
A háború mára már szinte láthatatlanná csendesedett, a mai modern világban már nem vívnak óriási, véres csatákat, de az éjszakában a régi ellenségek még mindig egymásra vadászva, már inkább cselszövések, mint fegyverek útján próbálnak felülkerekedni.
Az állóháború akkor billen ki egyensúlyából, mikor Chulainn új testbe idézi a Morrighan szellemét, és a nő fellázad a sorsa ellen."